Antológia
2015. március 13. írta: Válóczy Szilvia

Antológia

hajtasok.jpg

Hajtások antológia (1996.)

Válogatás a gödöllői Juhász Gyula Városi Könyvtár "így írunk mi" irodalmi pályázatára beküldött munkákból. A Sz. Szász Endre (Híd Antikvárium) kiadásában napvilágra kerülő könyvecskében néhány szép elbeszélés és verses költemény olvasható. ISBN 963-02-9936-4 (Vers: Háború)

eletszavai.JPGAz élet szavai (2004.)

2004. év végén készült el saját kiadásban és gondozásban, korlátozott példányszámban első verseskötete, „Az élet szavai” címmel. Közel tíz év korszakát dolgozza fel, és nyomon követi a költő addig megélt irodalmi pályafutását. A fotókkal is illusztrált mű közel 200 oldalas, három korszak verseit gyűjti egy csokorba.

verselo2008.jpgVerselő Antológia 2008.

Komáromi János által szerkesztett, az ANÁRBO Szövetkezet gondozásában, 2008. decemberében jelent meg a Verselő Antológia 2008. című kötet. Az Antológia harminc kortárs amatőr és haladó verselő / író munkáit tartalmazza, valamint megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban is. (Versek: Mindörökké, És ott..., Aludj csendben, Nő vagyok, Próza: Kuporodó boldogság) 

lelekpercek.jpgLélekpercek (Poet Évkönyv 2008.)

Az Édentől Keletre Csoport égisze alatt, Beri Róbert keze munkája nyomán jelent meg a POET irodalmi internetes oldalon publikáló, amatőr költők 2008-as versgyűjteménye, Lélekpercek címmel. Kereskedelmi forgalomban nem kapható. (Vers: Nő vagyok)

7torony.jpgHéttorony 2. antológia (2009.)

A Verő László alapította Héttorony Irodalmi Magazin online weboldalán folyamatosan publikáló 63 szerző alkotásaiból olvashatunk ebben a közös válogatásban. Megjelenés: 2009. március (Versek: LégyOTT, Ami vagy, Szabaddá tettelek)

poet2.jpgPOET Ékkövei (2009.)

Áprilisban jelent meg a Poet Ékkövei című, 200 oldalas verseskötet, amely Beri Róbert által válogatott Poetes szerzők műveit tartalmazza. A kötetben Bajó Alex Raul, Beri Róbert, Balázs László, Csécsei János, Dobos József, Gál János, Jagos István, Kormányos Sándor, Kozma Ágnes, Marie Marel, Sánta Zsolt, Simon Ágnes, Sz. Szécsényi Barbara, Tóth Mária, Varga Nóra, valamint Válóczy Szilvia versei szerepelnek. (Versek: Mikor átöleltél..., Megérzem, Áramlás, Vágyom arra, Adom, Anyám, Ha erdőben jársz..., Nő vagyok, Híd, Már nem bolyongunk)

rimrugyek1.jpgRím(r)ügyek antológia (2009.)

Both Gábor szerkesztésével 2009. április 11-én jelent meg a rím(r)ügyek c. verses antológia, mely 55 amatőr versíró, költő műveiből mutat ízelítőt. A sorozat második kötete Dániában és Kanadában élő verselők műveit is tartalmazza. A kötet megvásárolható a www.book.hu weboldalán. (Versek: Nyolc órás síkban, Ami vagy, Erósz)

verselo2009.jpgVerselő Antológia 2009.

A nagy sikerre való tekintettel Komáromi János szerkesztésével megjelent a Verselő Antológia második része. A 463 oldalas színvonalas kötet 68 szerző verseit, prózáit tartalmazza. Teljes tartalma online elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is. (Versek: Szabadan, Sóhaj, Utánad, Haza találsz, Egy szerelmes Asszony levele, Apám, köszönöm, A Férfi)

van10.jpgVerselő Antológia 2010.

2010. december elején jelent meg a Verselő Antológia harmadik kötete. Az irodalmi virággyűjtemény a mai magyar költők és prózaírók műveiből kínál egy színvonalas válogatást. Teljes tartalma online elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is. (Versek: Béke felé, Sodrásban, Nincstelen, Abban a pillanatban, Át, Lepkeszárnyakon, Időtlenül, Női vágy, Vágyban égve, Mellém, Vulva és völgy [18])

van12.jpgVerselő Antológia 2012.

2012. december közepén jelent meg a Verselő Antológia ötödik évadjának kiadása. Ahogy korábban is, most is válogatott irodalmi műveket közöl a mai magyar költők, prózaírók és képzőművészek munkáiból. A már jól megszokott színvonalas válogatás teljes tartalma online is elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (Versek: Tóparti est, Lehunyni csendben, Naplemente után, Tavasztalan, Reggelig, Örökségül, Világtalan, Nem tagadhatod, Egy őszi fáról, Hangtalanul)
Bemutatkozó: “Írni szabadság, lelkem nyugalma. A csend, benne varázslat. Az a varázslat mozgatja szívem, s hagyja, hogy a toll végre papírhoz simuljon. Szerelmi játék ez. Holtomiglan...”

süti beállítások módosítása