(Balázs László: Ha majd átölelsz… c. versére)

Mikor átöleltél,
s én átöleltelek...
Saját világunk terében,
az idő megállt szegletében
a meghittség
testünk köré ívelte
az örök perceket,
és szemünkben
életnyi boldogság született,
a magánytól
kezed kezembe vezetett,
s halkan suttogta a szív,
mit akkor megengedett:
a remény mögött nyíló
lángoló szerelmeket.

Veresegyház, 2008. december 17.