Szürke az ég,
távoli éberség
rajzolja fakó alakod,
szívem még mindig rabod.

Túl közel a kép,
fülemben szavad kavarog
te boldog,
én boldogtalan vagyok.

Miért-e lét,
miért adta oda mindenét
ez a tapasztalás?
Hisz szeretni egyszerű,
szeretni varázs.

Megtört már az élet,
másokban önző képlet
számolja át a tisztaságot,
senki nem látja,
s te sem látod
mi takarja
a bennünk születő valóságot.

Mert adott a sors
valami szépet,
melyből az ember
csak fájdalommal léphet tovább,
lelke hiába szabad,
ha elméje butább
és veszni hagyja
féltve őrzött
igazát.

Vác, 2015. november 27.