Nem értem, mi az az elnyomott
látomás a lelkedben,
csak érzem, hogy
elveszetten sodor magával.
Beszélsz hozzám, de szavaidban
hárít a józan ész,
körötted járt aggódásom
mégis látja, hogy belül félsz
valami idegen világtól...
Bár elmondanád,
s bár levehetném vállaidról
a sokat tűrt némaságod...
Vesd le rabláncod
és nyílj meg az ég felé...
Várlak! Vár a boldogságod!
Veresegyház, 2016. április 28.
