Vittek lábaim, nem tudtam merre,csak mentem, előreminden léptem lelkem őre volt,csak követtem a megérzést magamban,amely egyszer csak felkarolt. Domboldalra nyíltak szemeimbenaz emlékek,csendes házak mellett értem az ösvényre,hű kutyámmal kapaszkodtam fel a tavasznyíló, öreg dűlőre. S messze,…

Utazom,mellettem a Pilismagasztos vonulata,napfényes hangulataszívemig hatol.Az idő felkarolés pára lepte nyugalma előttleborul minden emlékezetem.Csoda ez, úgy hiszem.Minden magaslata,minden domborulatamiként izgalomba húzzaa vágyakozó lelket,elengedni, elfeledni nem lehet,mert a fény, mi körbe…

Nyár szerelmese vagyok,ki vadvirágok színes álmai köztkergeti a napfény édes érintését.Pipacsok szirmaiba bújt mosolyommalringatózom fűillatú domboldalon,ég felé törő gyújtoványfű sárgája mögé rejtőzöm,szélben bólogató kék katángok hajtásaittűzöm hullámos fekete hajam ékeként.Lila kökörcsin…

Lépésről lépésre haladtam előre,mellettem a nyár színeinek ragyogásaközre fogta lelkembe veszett szavaimhangtalan áradó miértjeit.Olyan egyszerű volt mégis, gyönyörködni az élet nekem adott csodájában,ahogy a láthatárban lebukni készülődő nap fényeiberagyogták a sötétkék felhőkbe szőttPilis…

Kőris égő narancs levelei közé bújt a napsugár,kacagó násza a szellőkön messzire száll,fényében színekre tört a zivatarba burkolódzó idő,mosolygott, kedvét nem szegte se ború, se eső. Vidám játéka visszajár selyemérintésű lombok köré,érett lángú gyönyörű látványa barna szemeinké.Boldog az ősz.…

Ezer színű most a Pilis messzesége,vágyamnak gyönyörű rabja e szépsége,mert ahogy letekintek a hatalmas világra,előttem terül el árnyas hosszúsága.Innen olyan csendes és zajtalan,alatta a város szinte hangtalan,de mindig változik, percről perce,ahogy e rab lebegés némán befedte,és szemeimbe festi…

Szürke kis madár,ide-oda ágra száll,csivitel, csít, csacsog,rebbent szárnya suhog. Zöldbe búvik reppenőn,édes a hangja az erdőn,messzire hallik, s vidáma dalra kelt csalogány. Fót, 2021. május 11.

Lomha sodrú folyó Tiszához siető habjaid közt ölelve engedsz,hol suhanó hátadon ringó kenukkal kalandvágyó ember evez,s mily gyöngéje a szívnek e tájvédelmi, néma, parti látvány,enyhe földfal zárta árteredben burjánzó, gazdag ingovány. Csend morajló suttogásodban sietve evező lapátok,mint ritmusra…

Halkan suttog a szél lomhán lengeti a nyár zöldellő színeités a világ kék egében lágyan úszófehér felleg csendjeit.Bőséggel hordja hátán a földmegtermett messzeségeit,és sárgára festett napraforgó bájhullámzik szeretve itt.Suhogó vad szárnyak lebegnek,hasítva rebegnek szabad tereken,könnyes…

Mondd, láttad a hajnal mosolyát,amint a vérvörös napmessze a domboldalak lankás árnyain átködbe szórta remegő saját magát?Láttad az eget,ahogy a Pilis felett tompán kerekedett a hold,ahogy maga után húzva sötétjétmég álmosságot hord?Láttad? Mondd, láttad,miként gyúltak ki messzeazok a narancsos…

Ma a Pilis haldokolt. Élénken sötét kontúrjábavérvörös nap kapott ésúgy hatott, többé nem akar felkelni. Fekvő, zöld ölű asszony,mindig más benned a fájdalom.Most túl szürke, ahogyvégig kísér utamon. Faggyá dermed rajta az est,élettel teli halma mégis lázasan pihen...Nagyon fáj ő is, úgy…

Nézd, mily tiszta a világ!Még büszkén hordja jégvirág bundáját. Hópuha bársony ül a fák ágain,dér ragyog az apróházak távoli ráncain. Fehér hattyú most a lét,óvó, hamvas tollaivalszeretve szórja mindenét. Szerelem lepte a lég,fekete földre fagytamosoly könnyeit az ég. Vác, 2017. február 14.

Őriztem sokatmagamban a képet…Mintha tegnap lett volna…A hosszú kőút felettszáz éves fák összeborulvarejtették az ég magasát,a fény, mégisvidáman szűrődött átaz öreg fatörzseken,hol zöldnekezrével lát mostemlékeimben az éden.Összefonódvabókoltak föld feletta cserjék, a bokrok,a sövénnyé nőttfüves…

Mesebeli édenkertbenlélegzik a föld,avar alatti tavaszbankészülődik a zöld.Készülődik már életre kelnia kopasz fák köztteljességbe érni.Néhol saras mégaz elterült fekete,rókalyukat rejta borostyánnal szőttkastély erdeje,s a ritkított ösvényekmind egymásba érnek,burjánzó teret advaa sétálók…

Fent a Naszály tetejénmindig süt a nap,ha fúj is, ha esik is, a ragyogásemberi szívből fakad.Magos Pilis alatt,ahogy a Duna kavarog,Vác, Göd és Dunakeszi partjainelsétált lábnyomok...Ott távol a hegytetőnhatalmassá nőtt a tér,a kusza fellegből Istenszakálla néha beleérés a tágas messzeségbena város…

Lehetett volna bárki,ki érti az erdők hangjaités zenéjétől aléltanjárta volna hosszú táncait.Lehetett volna őszinte,vagy zárt létében való,ha áthatotta volnaa magánysűrű haldokló. Lehetett volna vadász,vagy lázadó favágó,kinek kezében a fejsze,gyengéden alkotó.Játszhattak volnakézzel font…

Parthoz közel, mint a tiszta kincs,selymes lágyságábanátlátszik a napfény,tenyér nagyságú bazalt kövek mélyénhűs áradat,körbeszeret mindent, melyhabjai közt őrzi a nyarat.Csobbanó szépséges zene, hatalmas, Istenerejeszívében nyíló hűs lélegzete.Milliónyi és még annyiszor annyiszerelem,a cseppjei…

A lélek lakik a kertemben...Ilyenkor télen alszik.Tavasszal rügyeket bont.Ha már nem fázik,virágba borítja szemeim káprázatát,így ülteti el szívembenörökké tartó nászát. Veresegyház, 2016. január 22.

Mélybarna víztükör alattangyalok alszanak,csendfeszített terükbenboldogai a tavaknak.Megőszült, száraz szálaktörékenyen hajlanak,télidőben még sincs hírese jégnek, se havaknak. Nádasok lassú álmávalörömben úszik a nap,Csupasz platánok közöttoly könnyed, s oly hallgatag,és úsznak a forgó…

Furcsa volt a lét,szél hordta szétőszi fák levelét,s a messzeségbőllelkünkbe fújtaédeni erejét. A távolban pára ülta sebzett Naszályra,aranyban tündököltahogy a fény átjárta,s a szélfútta magas csendbenszivárvány színeitbontotta az Isten. Kócos volt a tér,összekevert…