Levetett az éjszaka,fáradt testem mezítelen,hazug kottákból hazug dal remeg,gyűrött ágyam magába temethelyetted. Áldott kínlódás a kéj,nem sóhajt már a remény,átestem tükröm másik oldalára,darabokra tört lelkeméles fájdalmába.
Veresegyház, 2009. július 30.
Zajos az éjszaka,kattogó vonatod robaja mellett,csendgondolataid szállnak.Szeretett gyermeke vagye rohanó világnak.Körbe vesz a szerelem,és a lángoló varázs,szívem vár,s tudom, haza találsz.
Veresegyház, 2009. július 28.
Élek…Alig lebegek a föld felett.Felejtést szórtak ráma megbocsátó egek.Vagyok, fájok,mint ki még sose fájt,és álmodássá szőtt napjaimbóleltűnt látomásod vájtkínzó sebeket.Józanít az emlékezés:lettem, voltam, s most látom,mennyire kevés.
Veresegyház, 2009. július…
Elszáll, mit birtokol az ember,oly csendben, némán vész el,bizonytalanul,s ha harcol a kényszer,lassan feledésben lépdelminden tudat,hangtalanul.
Veresegyház, 2009. július 27.
Fáj a múlt…Te csak szorítasz.Bánatom Hozzád bújt,védelmet adsz.
Ölelésedbe rejtemelejtett könnyeim,Veled értékesekholtnak hitt perceim.
És ha fáj a múlt,és könnyezem,nem maradok továbbannyira védtelen.
Mert karjaid köztmár nem fázom,őszinte lángod őrzimély…
Belém illesztett az élet.A kemény szabályok,sima felületté csiszoltáklázadó lelkemet,s most maga közé temetlágy harmóniád.Nevetek magunkon…Olyan ez az egész,mint egy kifordult világ.Már nem haragszom Rád!
Veresegyház, 2009. július 25.
Hogy kapaszkodtamszélfútta ágaidba,utolsó lélegzetemmé váltál,amikor innom adtálszomorú könnyeidből.
S most én hullatomárva önmagamat,buja erdőm kincseire.Dobogó szívembenjaj szó hallik, oly sután:„Ha még egyszer lehetne…”
Veresegyház, 2009. július 25.
Nem vigasztal,még a jövő szép reménye sem,mely oly hallgatag,de oly egyenes,mint az igaz ember imája.Távol tartom úttalan álmaim,s csak nevetek rajtukkeserű mosollyal,miért hitték azt,hogy égre kélhetnek.
Veresegyház, 2009. július 22.
Hozzád írtak az égi mítoszok…Harcolok, bár nem tudokmenekülni.Igazad úgy vonzz magához,mint méheket a méz.Szerelmed, csendjébe vész,és abba minden gondolatom.El sosem hagylak,tudom…
Veresegyház, 2009. július 17.
Fázik a reggel…sápadt testem körülcsend vonaglik.Már lefolyt az égről az éjszaka…Fájdalmam ízeit,könnyezve mossa az eső.Még várat a nap…Meddő vágyakozásomba rejtemmegmaradt álmaim.Illúziókba öntött, csalódott képzelet…Sárgává érik a hajnal hűvös lehelete,és…
…és reggel lett,kivetett az ágyam,Nélküledcsendem sem találtam.
…és míg Istenszínezte a hajnalt,addig kába lelkemönmagába halt.
Veresegyház, 2009. július 16.
Épp most hasad…Egem piszkos rózsaszíneépp most törik ablakomon.Körben lila álmodás…Halk rigók énekébe mártózikhétköznapi hajnalom.Még szelíd a szél,hűs vágyódása testem kegyeltje.Remegő mámorom pedig márelvitte az első felismerés,mert újabb nap…
Rám játszik a tücsök,korom éjszakámbancsend villan a fák között,nyugalom simogatjamegfáradt sejtjeimet.Már nem félekelűzni magamtóllidérces alkonyi fényed.Elhamvadt utolsó szavaidatis elnyelte már a drága idő.Szép mosolyod benne siklika Duna ráncaiban.Most este is…
Ringass el, éj!Fáradt pilláimra nehezültkínlódott bánatomdarabokra tép.Reményvesztett gondjaimfalaimra vetültenhaldokló árnyakban ringatóznak,akár hazugságaid.S most……halk fájdalmamba olvadaz éjszaka nyári hangja.- Gyere! – kérlel…- Hajtsd le fejed…
koppannak a szögekszíved oly keményfeletted sem maradtaz erdőnyi remény
kínod szava hallikkint a vak határbanvérben zokogott napmerül el a sárban
acélos szél süvíttépi az ágakatönmagával harcoltrégmúltú gyalázat
bűnbölcsőből fordultringatott képzeletígy halálhoz…
Írnom,szárnyalássá rajzoltlátomás az égen,megértve jót és rosszat,vággyá tett lelkemadományaIsten szent zenéjéhez.
Veresegyház, 2009. július 6.
(Ajánlás: Válóczy Józsefné sz. Czirer Máriának)
Menni kell,ha hív az ég,elfeledni rosszat,s egy békényi térben állvamagas égre kélniszállva,Jézus szívéhez érni,Mennyben megnyugodni,mit szárnyaikkal tartanakvalós Angyalok,kicsik és nagyok,kik örvendezve lépnekgondolatnyi képek közé,hisz Isten szeret…
(Válóczy Józsefné sz. Czirer Máriánakutolsó órájában)
Drága IstenemUra Mennynek, földnek,adj helyet szívedenegy szegény léleknek.
Hosszú életemutadként jártam,nem volt más célom,csak jó e világban.
Sokat megéltem,többet is szenvedtem,de minden gondomaterővel…
(Balázs László költőnek)
Mosolyog az élet,ha reá gondolok,velem örvendeznekmennybéli angyalok.
Mert tudom azt én jól,csodálatos ember,önzetlen lényéhezsenki nem érhet fel.
Itt van neve napja,Hatalom, Dicsőség…Ismerője tudja:szíve, tiszta bőség.
Tisztelni őt öröm,csoda minden napra,nyugodt lehet…
Áramlássá szőtt tudatmelankolikus tudatábanúgy ébredek,mint kit összegyűrtegy ökölbe szorítottfájdalom.
Káromolt szavadbarejt a bánkódás,elfeledett hovatartozásdilemmatikus percébenvonaglik jajveszékeltszabadságom.
Csak szorítom lelkemégető pernyéit,míg ki nem hull a…