(Balázs László költőnek)

Hallgasd a vad hullámok
megszelídült táncát,
nézd a part menti fák levelének
fáradt suttogását...
Lehullnak azok mind,
ahogy a nap is búcsút int
lágy vizű kékjének,
és áldoz a holnap
fáradhatatlan erejének.
De újra kél majd...
Mindig...
Akár hű szívekben az érzés,
kell, mindig kell
a csendes megértés,
s mikor a hit végül
bús lelkedbe tér,
lásd majd, lásd,
hogy fájdalmad elé
vigaszod, s reményed ér.

Veresegyház, 2009. január 18.