Lázálmok gyötörnek, menekülnék csak míg tehetem. Szívemet elözönlötte a rút káosz, s folyton csak azt kérdem: maradnál-e gyümölcshozó fák alatt? Az a tekintet, mit feledni kívánnék, de mégsem lehet, abban a tekintetben van lelkem gyönyöre, mi pajkosít, szerelme rabul ejt. Jaj óh én egem, te királyi…