Pillád hull,
úgy, mintha elfújná a szél
ősz lombjaidba repül.
Elringat,
mint hajló fűz zöld ága
tavaszi éden között.
Tiszta lét,
csobogó patakban forrás,
lelkemben ezüst fény vagy.
Ölelés,
mely erőssé teszi kedvem,
jámborrá átvarázsol.
Gerle vagy,
elrejtett vágyat ébresztő,
mely tollaival ékes.
Álmom vagy,
lágyan, szeretve karolnak
múltba húzott ajkaid.
Bennem élsz,
ahogy a napok rohannak,
menedék vagy szívemnek…
Otthonom,
hol magány félve menekül,
és többet vissza sem néz.
Rejtelem,
igaz érzések hatalma,
szeretet vagy, s boldogság.
Oltalma
elveszett menny kincseinek,
s nekem, szelíd, őszinte.
Mindig látsz,
ha szemed hunyod a holdnak,
ott vigyázlak éjekig.

Veresegyház, 2005. szeptember 19.