A hűvös falak közt valami nemesség,valami fehér áhítat zeng múzsacsókúvisszhangokat,Reneszánszok új terébendór oszlopokat simít az idő,és a haloványan átszűrődő fénylassú íveket szab a szépröptű szemeknek.Néhol homállyá válik a némaság,de ódon vasrácsok köztfénnyel játszó tükröknekad jövőt e…
Őriztem sokatmagamban a képet…Mintha tegnap lett volna…A hosszú kőút felettszáz éves fák összeborulvarejtették az ég magasát,a fény, mégisvidáman szűrődött átaz öreg fatörzseken,hol zöldnekezrével lát mostemlékeimben az éden.Összefonódvabókoltak föld feletta cserjék, a bokrok,a sövénnyé nőttfüves…
Mesebeli édenkertbenlélegzik a föld,avar alatti tavaszbankészülődik a zöld.Készülődik már életre kelnia kopasz fák köztteljességbe érni.Néhol saras mégaz elterült fekete,rókalyukat rejta borostyánnal szőttkastély erdeje,s a ritkított ösvényekmind egymásba érnek,burjánzó teret advaa sétálók…