Itt járok havasok közt…
Még hideg szél lengeti
rozsda avar kacaját,
de már nem késik a kikelet,
épp most kopogtat odaát.
Még vizes út porából
cseppek százai peregnek,
szívemben álmodsz te is
hiszen vannak, kik szeretnek,
s ha lenézel a domboldalon,
felgörgeted a messzi felhős tájakat,
vágyakkal a kéklő égbolton.
Fogom kezed, ne félj Angyalom…
Itt vagyok, s míg bennem élsz,
addig nyugodt lélekben remélsz.
Fogom kezed, mely reszkető,
túl a szendergő mámorok közt
dúdolom: Ne félj! Ne félj!
Mosolygó március illata zsong
ránk kacsint, harmattal köszön,
a boldogság hírnöke kémlel,
szeret, remél, s eljön, Mint
barna szem bogarában a melegség,
úgy öleli át lelked, ne félj…
S majd ha egyszer hiányzom,
felhők közé kapaszkodva
füledbe súgom az álmom,
hogy a világ értünk született,
s mi benne egymásért.
Csak Bércen magaslik,
mit finom porhó takar el,
szívünk születésében a perc,
mely soh’sem, soh’sem hagy el.
Mátraháza, 2005. március 10.