(Tóth Árpád: Meddő órán c. verse nyomán) Lehunyni csendbenKét szemem...Az volna jó...Elmerengni néhány elmúlt képleten,S ha elsodor a szó, a sajgó,S szívem feledni képtelen,Az volna jó...Lehunyni két szemem... Veresegyház, 2008.

(Balázs László: Ha majd átölelsz… c. versére) Mikor átöleltél,s én átöleltelek...Saját világunk terében,az idő megállt szegletébena meghittségtestünk köré ívelteaz örök perceket,és szemünkben életnyi boldogság született,a magánytólkezed kezembe vezetett,s halkan suttogta a szív,mit akkor…

Rózsák mögé rejtem arcomat…A félelem most kevés,már messze hagytamkörbejárt utamat,s gondolatbanzöld gyepen lépkedem.Fölötte a Menny…Ó én Istenem…Szabad-e így?Kétség morzsolja lelkem…Félek, elveszítelek!Mi rajtam múlik,múlhat Rajtad is.Az önzetlenség úgyiskarjaidba…

Lélegzeted lassú ritmusábancsenddé születsz,gyertyák hamvas lángjaszemed tükrébe csaljaa magány könnyeit.Ünnepelsz…s közben a fájdalom fojtjameghittnek hazudottálmaid. Most nincs visszaút…Csak előre…Csak most van…Mit választottálaz hallgatag súlyként égeti szíved,nem…

Csak egy szemhunyás öröklétnyi tér csak egy villanás s a lélek körbe ér. Faggyá dermedt bennem a vajúdó szánalom, csontig hatol a kín az üresség, a fájdalom. Azt mondta:- Gyere…Fogd meg a kezem!Nem fog fájnicsak kicsit hideg lesz… Nem szeretem a hideget! Álmomban már…

Erőt gyűjtesz belém…Kezed közt tartodlelkem valóságait.Felépítesz…Minden pontombasejted ülteted.Képedre formálsz,saját akaratodra.Átalakultam…Enyém lettminden szegleted:A jó és a rossz,az elnyűtt és az elnyűhetetlenmentális gazdagság. Veresegyház. 2008. december 14.

Büszkeség szivároglelkemben…Már nem inog bennema kétségbeesés,Jobbra dőlt!Lerombolta magas tornyáta múltnak,s mégsem fáj…Elengedett a gúny hatalma.Kóstolgatom…Lassan megszokom,hogy a lét mindig isszebb volt. Veresegyház, 2008. december 12.

Tartás…Érzed, hogy kínoz?Minden cseppjébenerő csordul.Szinte fáj…Lelked tépi…Csak hagynáátlépnia fájdalom küszöbét! Veresegyház, 2008. december 12.

Megérzem,lelkedben hogy hullámzika féltés,s vele együtt minden érzés,mely lélegzetedbe búvik,beléd karolvaveled játszikönzetlenül.Megérzem,mikor szelíd jóságodrendíthetetlen,s mosollyá olvaszt bennemminden rajzolt bánatot,ott legbelülmegérzemminden akaratod.Megérzem,lelked…

Lelkemben nyitodhangjaim,vággyá nőnek napjaimérted,s érzedmiként a szívegyszerre dobbanféltéssel, küzdve lobbanéltető tüzében,hogy adni tudjon,s akarjon…csordultig. Veresegyház, 2008. december 11.

Furcsa lég ölel…Szinte elveszek,ha rám hajolsz,s kába semmivé zavarfennkölt nyugalmunklégyottja.Ébredésbe mártózomáltalad…Rebbenő tekintetünkössze-össze csattan,elveszni hív a kéjágytéri jelenetébe.S e furcsa kötelékmikéntjében mezítelen, csupasz bőrödönfelszaladt…

Forró öledbe burkolaz ágy meghitt áramlása,s féltő kezedlassú vágyként simogat,lelkemben a messzi hangokmind Feléd játszanak…Összefűznek,egymásba rejtenekringatott perceink,eufória… leheletnyi világ…ébren álmodás…Most írjukvérrel és…

Kezem úgy pihent kezedben,mintha öröktőladtad volnaa pillanatot,bennem maradtminden érzésed,minden mozdulatod…Remegő ujjaidgyengéden érintettéklelkem magányos tereit,így vetkőzted le rólamszívem nehéz terheithalk szavaddal…Öled közt lelked óvottszerelmes hatalommal.Vágytam,…

S ha kezemre hajtodarcodat,mélázó tekinteteddéválok majd.Szemed tükrében fürdetemminden mosolyomat.Lágyan ringatózómélységes utambanmajd szeretni vágylak,míg lehethaza várlak,zajtalan szívemberabtalanul zárlak.S csak adom, mit kérsz,csendes hajnalokat…Gyengéd ujjaim közötta…

Mosolyba szőtt a féltés…Egekké tárta szárnyaitminden szívdobbanás,és mi hagytuk,jövőnkké had váljon,mi más.Szemünk előtt télben a nyár…Vártunk, éreztük mi már,milyen a gyötrelem.Éreztük…Milyen a szánalom,a fáj.Elapadt szavak mögötta megnyugvás lebeg…Forrón…

Látnom kell a sóvár hangok színeit,éreznem a jövő halovány fényeitabban a merengett reményben,melyben szavad csak hív…Egyre hív… Tudnom kell, miért küzd a lét,miért kínoz a szüntelenül szépvágyakozás… Hiányba rejti magát minden szó,mi ajkadról szelíden…

Elköszön lassan az asztal,s a gép…Búcsút mond a halomnyi papírhalmaz.Ma már nem húz továbba munka mámora. Sötét van, csak halvány léptűlámpa szenderega magaslott terekben,fáradt magányodbanéhed felejti gondodat,csak rá gondolszkiért álmod adtad. Fehér bögréd…

Minden nappal előrébb jutsz,tüdőd levegővel telve…Végzed, mit kell.A munka vezet,s Te teszedmi helyén való.Hajt a sok meló…S ha hátad görbül is,tartást emel büszke öntudatod.És bölccsé vált már minden gondolatod,az is, mivel szívem sebezted,mikor hangos esdeklés…

Modern révület…Önmagam becsapása,ha hagyom, hogy kritikádlelkem bemártsa,mert mozaikká törödrég kapott hitem,utcára söprödbemocskolt szívem! Kószán röptetett nevesincs Labda…Csak is az nyerhet,aki még marja,s ha van szerencsémlabdám is lesz…Jó helyem jó…

Anyám…Illatodba rejtezem,messzeséget körbeszelő,féltőn gondoskodó,végtelen szeretetedbe,hol megnyugszom,ha bánatom gyúl,s lelkedben pihenve,fájdalmam fakul. Anyám…Rózsák nyílnak minden lépted után.Minden lázongás,mi úgy öl, némán,szerteszóródikaz öreg parkettán,s Te finoman simogatsz,halk…