Mosolyba szőtt a féltés…
Egekké tárta szárnyait
minden szívdobbanás,
és mi hagytuk,
jövőnkké had váljon,
mi más.
Szemünk előtt télben a nyár…
Vártunk,
éreztük mi már,
milyen a gyötrelem.
Éreztük…
Milyen a szánalom,
a fáj.
Elapadt szavak mögött
a megnyugvás lebeg…
Forrón lüktető kezek
érintenek,
gyengédségbe mártózott
rózsaillatú sebek…
Gyógyulunk…
Veresegyház, 2008. november 17.
