Itt járok havasok közt…
Még hideg szél lengeti 
rozsda avar kacaját,
de már nem késik a kikelet,
épp most kopogtat odaát.
Még vizes út porából 
cseppek százai peregnek,
szívemben álmodsz te is 
hiszen vannak, kik szeretnek,
s ha lenézel a domboldalon,
felgörgeted a messzi felhős tájakat,
vágyakkal a kéklő égbolton.
Fogom kezed, ne félj Angyalom…
Itt vagyok, s míg bennem élsz,
addig nyugodt lélekben remélsz.
Fogom kezed, mely reszkető,
túl a szendergő mámorok közt
dúdolom: Ne félj! Ne félj!
Mosolygó március illata zsong
ránk kacsint, harmattal köszön,
a boldogság hírnöke kémlel,
szeret, remél, s eljön, Mint
barna szem bogarában a melegség,
úgy öleli át lelked, ne félj…
S majd ha egyszer hiányzom,
felhők közé kapaszkodva 
füledbe súgom az álmom,
hogy a világ értünk született,
s mi benne egymásért.
Csak Bércen magaslik, 
mit finom porhó takar el,
szívünk születésében a perc, 
mely soh’sem, soh’sem hagy el.

Mátraháza, 2005. március 10.