Lázálmok gyötörnek, menekülnék csak míg tehetem. Szívemet elözönlötte a rút káosz, s folyton csak azt kérdem: maradnál-e gyümölcshozó fák alatt? Az a tekintet, mit feledni kívánnék, de mégsem lehet, abban a tekintetben van lelkem gyönyöre, mi pajkosít, szerelme rabul ejt. Jaj óh én egem, te királyi sarj... Hozz szelet, mi elfújja összegyűlt poraim, hozz tüzet, mi égesse el bokraimnak szárazát, s hozz vizet, hogy földem újra éljen. 

Veresegyház, 2005.