Hordozzuk minden keservünket,
rejtjük a világ ármánya elől,
mint megsebzettek a múlt ködös fátylain át
úgy tekintünk belülről kifelé,
kik vérző lázálmokban behódolók,
fény felé törő álmodozók,
rejtjük fájdalmaink
kristálycseppjeit,
csak ne lássa más,
szomorúságra vont fél orcánk kínjait.
Magányos hegyeink vonalaiban
oly messze, határtalan
viszi el a gondolat
a színessé festett vászon édes illatát,
hogy odaát a szívben, hol hasad a lét,
a vágy összevonja minden szegletéből
patakokból összefolyó tengerét.

Fót, 2023.07.12.