Mily terhet viszek vállamon,
csak balsorsomban hánykódom,
s ma várna rám a rengeteg
temetni vágyó fergeteg.

Még éber pillám elmereng,
még álmom néha feldereng,
s mi mámor mégis betakar,
hiába küzd és vígasztal.

Most balga múltam tépeget,
előre zordan lépeget.
vad, gyötrött, fájó szívemben,
el-elhalkul csendesen.

Miért e kínok száz hada?
Miért fon körém éj hada
tüzek néma vigaszát,
hunyt vágyam bús hajnalát?

Csak seb, mely néha felszakad…
Csak szó, mely mégis hallgatag…
Csak szív, mely százszor szenvedett…
Csak én, ki most már eltemet!

Veresegyház, 2005. június 29.