Ember vagy, ki néha mégis vétkezel,
idegen hangú néptelen szavaktól
gerjed benned a düh féktelen fellege.

Néha megállsz, merengve hajtod ölembe
fáradt tested utolsó zengő álmait,
csendben suttogod mély eszméd kincseit.

Ember vagy, élettel teli hovatartozás.
Bennem élsz, mert simogat a varázs,
elnyűhetetlen ostroma, szeretve értékes.

Veresegyház, 2005. május 31.