(Petrarcai szonett alapján)
Édes mosolyod szemem előtt lebeg,tiltva őrzöm nagy szerelmedet,bár szívem mindig érted remeg.
Keresem múltbéli szellemedet,nékem lelked elérhetetlen felleg,mely szüntelen előttem szenvedett.
Ajkad által kimondott szavak,szenvedve hallatják…
Távol vagyok tőled, s mégis oly közel,féltő szívem téged bolondul ölel.Szeretlek, ez mindig így marad,hiába jő fájdalom, s bőszült harag.
Az életem sivár lenne, ha nem lennélenyém, s ha soha sem szeretnél,de tudom, aggódó szemeidben látszikigaz szerelmem, tükrében…
A nap is arra nyugszik, merre te vagy.Narancsba öltözteti habos fellegek dunnáit.Úgy ragaszkodik hozzád, mint én,és simogatja bőrödet, mint lelkemet a remény.
Veresegyház, 2002. április 27. délután