Véres szívek,
ordítva égnek,
a puszta valóság
fáj a létnek.
Féktelen lelkek
hangjai remegnek,
nincs nyugodt perc,
mi pihenni késztet.
Vörös napkorona
vakít az égen,
nincs senki,
aki áldást kérjen.
Mindenki fél,
mert védelem kevés,
az öldöklés kínja lép,
s nincs menekvés.
1995., Tura
(Megjelent a Turai hírlapban és a Hajtások c. antológiában)