Hátul a kis parasztházikóban,
kicsiny konyha sparheltjén
sercegve főtt a teavíz nekünk,
akkoriban lassabban telt az élet,
s mi kisgyermekként sokat nevettünk.
Nagymamám, aki gondos módon
figyelte tetteink minden lépését,
veranda elé hokedlire terítette
rózsa teájához főzött étkét.
Én és az öcsém fából készült
kis székeken ülve,
a nyár zamatát ízleltük
apránként csipegetve.
Közben a kacsák udvarán
óriási zsivaj támadt,
egy kacsalányért folytatott harcban
két kacsafiú egymásnak szaladt.
És röpült a hófehér madártollú,
akár egy pelyhes csodálat,
mesébe illett, ahogy magas díszparéj mögül
néztük e színházat.
Már érett a fekete faeper
és ebéd után rohantunk szedegetni,
egy-egy lehúzott ágáról
a kiterelt kecskebak sem volt rest legelni.
Gerzson, mert így hívták,
fehér, nagy szakállú kecse volt,
játékos kedvében mindig sok öröm
és vidámság honolt.
Mama kertje vadregényes
akár egy hatalmas álom,
tele volt zöldséggel és virágokkal a nyáron.
Jó kaland volt, amikor a kis galambok
mind repülni tanultak,
és mikor almaszedéskor
csínytevéseink almával háborúztak.
Nagyapa pedig kint a szőlős kertben
szőlőleveleket kötögetett,
közben kisded játékainkat figyelve
nagyokat nevetett.
Akkor is, amikor kukoricásban kergetőztünk,
morzsolás helyett
kukoricababákat készítettünk.
Gyermekként öröm volt
e kertben megélt boldog móka,
sosem azt csináltuk, amit valójában kellett volna,
de jó kedélyünknek mama mindig nagyon örült,
együtt még verset írni is sikerült.
mert az első versemet vele írtam én,
néki köszönhetem a elsőt, íme e költemény:

"Tikk-takk, tikk-takk, üt az óra,
hajnal tájban virradóra,
ébredeznek a kis kacsák,
senki nem kel fel oly korán.

Futva mennek reggelizni,
pancsolni, majd sütkérezni.
A pancsolástól jól eláznak,
Jaj nekem, még majd megfáznak.

Kacsa mama aggódva figyeli,
majd szárnyát szépen kiterjeszti,
a kiskacsák bújnak oda,
puha pihés szárnya alja."

Fót, 2021.10.06.