Kicsi leány futott a folyosón
sírdogálva,
hatalmas könnyek csorogtak orcájáról
a ruhájára.
Kérdő hangulattal szegődtem
nyomába lassan,
de ő szoba közepére csücsült
térdre rogyva halkan.

Ne sírj Lucácska…
- vettem ölembe bizakodón,
azonban nem tágított,
gyorsan átbújt a karjaimon.
Mégsem hagyhattam, hogy szájacskája görbüljön,
türelemmel hagytam,
hogy vígaszt várva üljön.

Egyre csak kérleltem, kérdezgettem,
mi a baj?
- de ő elfordulva zokogásba tört fel,
s jaj,
nem nyugodott.
Mit tehetnék? -kérdeztem,
végül eszembe jutott,
hogy e piciny lányka szereti a szépet,
ezért titkot ígértem néki
bájos fantáziaképet,
s lám, figyelme éber újra,
várta kedvét mivel
ejtem ámulatba.

Kincses dobozom csodákra képes,
benne a sok ásvány
csillogó és színes,
az ő szívecskéjét is rabul ejtette,
bennük kalandozott minden képzelete.
Nem sírt már a drága lélek,
örömtől sugárzott
szívében az ének.

Vác, 2022.11.21.