Ma elveszítettelek.
Arcodon belső vívódásod
kába letargiája, mint
túlvilági fájdalmadban megállt az idő.
Csak néztelek. Gyűlöltem magam,
ahogy most is, hiszen szeretlek.
Legegyszerűbb fegyverem gyötrő szavaimból
táplált átok, melyet elhagyni kényszerülök.
Te többet érsz. Önérzetem semmi
egyetlen pillantásodhoz képest!
Nem lesz több szavam, csak egy.
Azt mint megbánód adom oda
utolsó lélegzetemmel…
Vác, 2016. szeptember 20.
