Szürke a világ, fakó a messzeség,
de az én szívemben Isten fénye ég.
Még nem látni jól a ködös légen át,
de lassan feltűnik az ég, a tisztaság.

Szent fehér ragyog majd a boltozaton,
a kékség lehajol a zöld horizonton
és felmelegíti a lelket a szikrázó nap
könnyű sugara ágak közt végigszalad.

Végigfolyik ereimben is a szabadság,
egyigaz szívem szíveddel eggyé vál.
Boldog az Isten, boldog égben, földben,
e békés világba én is beleszerettem.

Hol erdős rengetegnek smaragd a sánca,
ott szeles szélben bólogat világnak virága.
Ős Duna folyónak tiszta hűs vizében,
teljesség és jóság van születőben.

A Fiú szavai áldottan csörgedeznek,
hitet, reményt szór a magyar nemzetnek,
hogy emberek ereje végre felszínre érjen,
aranyos, zengő imáik szálljanak a szélben.

Most sápadtan bólogat a késő őszi táj,
de jő még rügyező tavaszra bőséges nyár,
és megnyitja a bátorság oroszlánkapuját,
azon keresztül érzem én is e csodát.

Hol csendes a hegység, néma a messzeség,
ott az én szívemben Isten fénye ég.
Hűségem látja jól a ködfestette légen át,
hogyan ragyog az ég és vele az egész világ.

Fót, 2022.11.09.