Már elfáradt a testem,
izom, erő most kevés
ahhoz, hogy teljében éljen,
szomorú a szívem.

Melengető érzések kihűltek,
úgy, ahogyan vágyam is
irántad élt, de már holt
tájakon kavarog.

Teher voltam lelkednek,
mint egy nehéz kő.
Hazudni nem tudtam
neked szólt féltő szavam.

Intve csalogatott a lét,
hol boldogság tükörképe ült
szívünkben, de összetörve
szilánkok hevernek mindenütt.

Nehéz szívem sziklaként
gördül le szíveden,
mely csak egyszer nyílt,
bár tudnám, hogy nekem.

Már semmit sem mondok.
Szavam örökre hallgat.
Füledben az cseng már
mit hallani akarsz.

Veresegyház, 2004. február 2.