Magány a tér, hosszú partot mos a tenger,
fehér habja múltat követelve lélekbe mer.
Mezítelen talpat nyaldos a sós víz vágya,
mögötte megszűnt lábnyomok kudarca.
A reggel mélája nap fehérségében reng,
és odabent a szívben fájva dübörög a csend.
Befelé sír a bűnbánás, mellkast szorítva konok,
sziklák közé menekülnének a gondolatok.
Túl nehéz a pillanat, a tenger hatalma szeret,
bár visszahozná az elszalasztott perceket.
Veresegyház, 2016. augusztus 25.
