Mit is mondhatnék. Szeretlek.Jobban tán, mint bárki mást.Isten tudja pontosan, mit áldoztam,ragaszkodásom miért áldomás.Most nyugodj meg kérlek.Az erősek magukban sírnak.Míg mások zokognak,kik szeretnek, leborulnak.Szép volt. A legszebb, azt hiszem.Ahogy akkor, úgy most istöretlen a hitem,mert…

Vártam és aztán láttam,hogy minden hiábavaló.Vártam, hogy majd...de mégsem jött a szó.Csak ültem, könnyeimbenvigasztalt a képzelet,darabjaimra törve értettem meg,amit nem lehet. Kértem és aztán kaptam,mit szívemben dédelgettem.Kértem és lám...megadta mind az Isten.De az idő, amelyellenünk…

Valamit rosszul csináltam,a hátamról letört a szárnyamés valami megragadott,messzire magával hurcoltvalami kietlen helyre,ahol valami átformáltés a lelkem partra vetette. Veresegyház, 2017. március 8.

Mondd, ki vagyok én,ki érted fél, téged követ,éjszakákat átvirrasztvaegész lényével szeret?Míg lépteid másfelé visznek,tőlem el, hangtalanul,sajgó szívemben mindenvágyakozásom visszaszorul. Mert hát a dolgok, a fontosak,mik tetteket kérnek,csak égnek kezeid alatt,és csak ígérnek,és én riadva…

Én nem lehetek patakban csobogó víz,szép rózsának szúró ága sem,lelkemben túl nagy a sodrás,életem vonala erős kezemen. Én nem lehetek zuhogó esőben fény,sem havas tájban káprázat,bolond ki létemben megszeret,értem senki sem mond imákat. Én nem lehetek madár röpte,messzi hegyek ékes látványa…

Az örök érvényű idő, mily illúzió,s mennyire fáj, ha eltelik, nélkülünk,pedig minden röpke figyelemértepekedve küzdünk.Hogy nő a lázadó hiány, melyaz elmét ízekre bontja szét,a némán váró tett, közbennem érti meg a szív keserét.Hogy küzd’ne a szó, de csendjébena hangok csak üresen kongnak,nagyon tud…

Átok a lelkem. Túl mély. Elveszek benne.Átok, a lehetőség, amely csak lebeg felette.Rég bezárt börtönömből bárcsak szabadulnék,halállal cimborált testemből bárcsak felkelnék. Ha elfogy az időm, többé már nem játszhatsz...Vagy végleg elengedsz, vagy örökig adsz.A hazugságnak pártját én nem…

Várni, várni, még meddig?!Visszafojtani az akarat tetteit...A virágnak sem lehet megtiltani,hogy túlnője terheit.Csak telik az idő,a polcokon megfakula legszebb kép is, élet nélkül a félelemgyáva, üres tévútra visz.Mert van, hogy az esélycsak egyszer jön el,s ha múlandóba vész a képzet,a lényeg…

Már rég nem láttama Pilis hegyeit,vak köd rejti sok napja már.Könnyezem,mert a volán mögül, kábán,arcod lebbenő képzete lelkembe jár.Oly szürke most a világ, késővé tett a holnap elrabolt boldogsága.Szemeim előtt rohan a táj,sötétbe zárjaa némaság fojtott látomása. Nincs más, kit így…

Dühös voltam, amiért magamra hagytál,nem kerestél, mert nem volt rám időd,a némaság, a magába húzó magánytékozlón hosszú, üres napokba szőtt. Nem én akartam így, nem értettelek,akaratodban a tett messzire miért került,őszinte válaszok helyett mellkasomba fájó csended kábaságba miért merült. Ölében…

Peregnek a gondolatok és nem értem,miért ad több fegyelmet az ég makrancos természetemnek,mikor az szabad vágyából csak ordít’na.Nem értem, kínlódott románca a csendneklelkem vad töviseit miért hordozza.Életre kelni hagyott, szeretett lelkemszögekkel vert árnyéka vagy dobogó szívemnek,némán rótt,…

Csak mikor már elvesztettük,jövünk rámily fontos volt a lét nekünk,mikor már tépve fáj a szó,érezzük, mit tettünk,s mások mit tettek ellenünk. Csak mikor már eltékozoltköröttünk minden tévedés,látjuk át, hogy szívünk érzeteigyekezete ellenére ismennyire kevés. Veresegyház, 2017. január 26.

Térdre borult testek mellettIsten seregei némán figyelnek,a gyötrelem szemeikbenforrón égő árva keresztek. Félre vert harangok szólnaka messzi templomokban,vörös halált sír az éjjel lángoló acélromokban. Fájdalom hever az úton,a csend elvette mindenét,értetlen és időtlen zokogjaaz űzött…

Mit rejt magában szó, az vágyó, egyszerű,gyötörve, lassan kélve ró és keserű,szaggatva szít félelmes bárgyú dobbanást,lassú ütem, siralma élő, fájt szokás. Ne táncolj túl sokat te kerge szívkerék,hű szomorodban szorongásod hős, de vét,égő kínjában azt hiszi, az éh a vágy,merszedről rongyos ruhádat…

Hiányodtól fénytelen a reggel,és én magamban gubbasztvacsodából épített váramban várlak. Dübörgő némasággá terül a pillanat,ziláltan kereslek, de sehol nem vagy,szívemben lüktetsz, vágylak. Lassan magamba roppant a káosz,hiún táplált jövőnkben úszni így,és várni, oh mily céltalan! Szürkén hideg a…

Nyűglődöm, hőbörgök egyszegénygondom alatt, nem találom magambana megoldást, a kiutat.Sok kérdés kér, majd naphoz ér,de még rejti lényegét,míg várva vár és alva járaz ősz teríti szőnyegét. Sikoltok. Oh, túl nagy a lázérben csordogáló véremben,halotti tort játszik a létmenyegzője énvelem.Azt hiszi…

(Tóth Árpád: Meddő órán c. verse nyomán) Lehunyni csendbenKét szemem...Az volna jó...Elmerengni néhány elmúlt képleten,S ha elsodor a szó, a sajgó,S szívem feledni képtelen,Az volna jó...Lehunyni két szemem... Veresegyház, 2008.

Ott messze, hol sárga még az ég alja,távolsága búcsú színeibe burkolja lelkemmélázva és oly engedelmesen,ragaszkodva, mint egy szerelmes káprázat,áldva Istent és az imákat,melyekbe úgy kapaszkodom,mint indák a fákhoz...Csak végre hadd vegyen magához!Várom az éjt, hogy az estérelehajtsa fejét az…

Az angyalok nem tudják,hogy az ember mit érez, mikor a nyirkos kőhalmok köztlétének bánatát hagyja,mert kevés ő, túl kevésnek érzi ésnem látja mily csodálatos a hatalma.Csak könnyezik fáradhatatlanul,múltba feledkezve tanulja túlélnimindazt, ami a szívét nyomja,terheket cipelt fájdalmában,ami sajgó…

Túl gyorsan jött...Nem gondoltam, de mégis éreztem,azt a hirtelen érkező, lélekbemarkolóés folyamatos szorongást, azt azérthetetlenül elmémben gomolygófáradtságot, mely körülölelvelélegző mivoltomat sanyargatta.Nem tudtam ellenkezni, mertboldognyi erőmet mind elvette a tér,s a tudat, hogy…