Késő az éjszaka…
Merengő csillagok közt
szíved oly nagy csoda.
Szaporán dobogó
mélyvörös hatalom,
s testemnek buja lángja…
Ősi vágyuralom.

Ölelj át!
Úgy ahogy a sötét,
izzó lávaként gördülő látomása.
Szoríts magadhoz,
hogy az érzékelés
lágy peremén húzódó
vágyak andalítsanak.

Ölelj még…
Mint a nyári meleg,
mely gyöngyökké formálja
felizzott valóságunkat.
Mint hűs tavak szélén lengő
bronz nádasok közt
a sárga nőszirom,
mely ékessé teszi
a fogva tartott valóságot.

Csókjaid közt elveszem,
mint menekült vad
a sűrű erdőben.
Húzz magadhoz,
hogy érezzem tested
felhevült gyengédségét.
Rabod vagyok…
Teljességed színe előtt
álmodom újra a napot,
mikor megismertelek.

Ölelj át!
Halk szavad becézze
szendergő szívem hajnalát…
S ahogy a kerti rózsaszirmok
gyűrűt fonva kiteljesednek,
Úgy válok én is
egyszerű nemességedben
szerelmes lényed egészévé.

Veresegyház, 2007. május 22.