Azt hiszed ismersz, de nem.
Láthatatlan utakon kereszteződnek lelkeink,
mégis törvényt tartva sorvadnak el
szépen lassan tetteink.
Te félve utasítasz, én alázkodva védem magam.
Ok nélkül nem szólal meg kérdőre vont szavam.
Szükség, mi kell, eltiporni ártatlan lelkeket?
E világ elnyomott égiszében a zsarnokság csak temet.
Miként vágysz tükörbe nézni bántó harsonáid után,
ellenállva térnek, időnek nagy félelmed jogán?
Hová a bitor lendület, mely csak kínokat hoz?
Miért nem látod át, hogy a bűn bánsága ostoroz?!
Olvadni kész a szívem ily megsebzett értékében is,
mert tévelygő jó lelkedben akkor is hisz.

Fót, 2020.11.25.