Míg simogattad az arcom,
oly lágyan, s gyengéden
becézted csukott ajkaim,
álmom illant a semmibe.

Fáradt szemem csókoltad,
puha bőröd enyémhez ért.
mint fakuló ábrándok,
úgy tűntek el képzelt vágyaim.

Messzire néztem,
de csak magamat láttam.
Hervadtan, árván és meggyötörten.
Lelkem fátylait szétszaggatta a szél.

S te csak csendben öleltél,
nyugodt szíved lelkembe szállt,
újra csak azt adta,
mit mindig adhatott.

Veresegyház, 2005. január 15.