(egyetlen kisfiamnak)

Életem gyöngyöző kristályaként csillogsz
előttem, arcod boldog mosolyban fürdik,
ha látsz, s látlak. Apró csókok derítik
kérdő szemed. Köszönöm, hogy vagy nekem.

Ringatott, s dédelgetett álmodban pislog
a tűz, midőn gondolatod új kérdést betűz
a világnak. Miért szeretlek olyan nagyon,
úgy hogy elmondani is alig tudom? Látom.

Fürge lábaid futnak a messzeség felé bájosan,
hol kacagva bóklászod a nyár susogott szellőit,
s ébreszted a puha föld sírni vágyó aranyát,
ha parti hullámok sodorják újra dűnéit.

Szeretlek édes gyermekem! Oly ártatlanul
szólsz hallott fülembe, suttogod a titkot,
enyém vagy örökre, s én a te csodádban
alélok. Büszkén őrzöm gyermeki lelked.

Veresegyház, 2004. augusztus 18.