Ölelő karod nekem a világ.
Ha közel van arcod arcomhoz,
szemedben az erdőt kémlelem,
s minden ráncod ismerem,
mely időt simogatva
boldogságba hív.

S jó, hogy érthetem
szíved vallomásait,
azt, mit adsz nekem,
s mit csak köszönhetek:
hogy ölelt karod közt
legszebb érzelmeidben
élhetek.

A Duna habzó gyöngyeit,
a part menti nyugalmat
mind veled nézhetem.
Kizöldült nyarad
vigyázva fogja két kezem,
s nem kell féltenem
vágyaim lágy sóhaját,
mert haladva vezetsz
a tegnap útjairól
egy közös jelenen át.

Hunyt pilláim alatt,
saját életünket álmodom…
Bőröd illatába rejtezem,
andalított képzetem
tetteidben láthatom.
Társként szorít magához.
az öröm, és szárnyaival takar,
puhán kényeztetve mar
szívünkbe.
Már csak azt kívánom:
Maradjon így örökre…

Veresegyház, 2009. május 20.