Ahogyan ott ülünk a kavicsos parton,
s messzebb a Duna ringatta hullámok
játékába egy-egy hajó téved,
átölelt karjaid közt lelkem
nyugalmadba réved,
mert ez a pillanat
lelkünk akarata:
a szabadságé.

S ebben a szabadságban
szél sodorja folyónk hullámait,
míg a szem ellát, távolban
a Pilis nyújtja fakó domborait.
Közben ajkainkból a szó, féltés
és bennünk lapul az a sok-sok érzés,
melyek mosolyt fonnak körénk,
napszőtte vidámságot,
ahogy ujjad érintése
rajtam hagyja minden álmod.

Nézd…!
Lábaink mezítlen kavicságyasok,
egymáshoz bújva
csak vagy és vagyok.

Boldoggá tesznek szavaid,
s mikor ajkaid közt csók lehel,
lelkem lelkednek felel…
S miközben két kezed simogat
a szél hozzám hozza hangodat:
„Szeretlek…”

Veresegyház, 2015. július 9.