Csend van, túl néma az út,
messze a távoli Pilis
ködbe borult.
A Duna felett zuhogva ér
a felleg a tájra,
lelkembe szökő képe
szívemet átjárja.
Bár magába temetne
a leszálló, fehér felhő,
bár magával sodorna
a végtelen lélegző,
mert nélküled az életem
üres és fénytelen.
Csend van, túl néma az út,
féktelen szívembe
szíved lüktetése szorult.
Az őszi fák mellett
szemeim elé
szomorúság festi alakod
és fájó akaratod.
Bár magába temetne
a leszálló, fehér felhő,
bár magával sodorna
a végtelen lélegző,
mert nélküled az életem
üres és fénytelen.
Veresegyház, 2015. október 16.
