Telik a nap,
munkába temet a sok irat,
de néha, mikor fáradok,
magam előtt látom arcodat.
Látom, ahogy felém jössz,
ahogy egymáshoz érünk,
ahogy átölelsz, mikor épp
megérkezünk.
Telik a nap,
peregnek a képek előttem,
a sok dologból ki sem látszom
gondjaimba dőlten.
De néha, mikor fáradok
magam mellett látlak,
látom, ahogy egyetlene vagyok
kedved irányának.
Telik a nap,
szökik az idő, és
benne szöknek a percek,
feladataimban a tettek
mind özönlenek.
De néha, mikor fáradok
magam előtt látom alakod,
felszabadult és békés akaratod,
ahogy birtokol, ahogy szeret,
ahogy szerelmével
magába temet.
Telik a nap,
vége minden tettnek,
Ami fontos volt, majd fontos lesz
a jövendő időnek.
S mikor végre látlak,
rohanó vágya vagyok
a feléd vezető valóságnak.
Eltelt a nap,
közössé tesz az álmodott éjszaka,
már nem várlak,
mert mellettem hagy
az angyalok teremtő világa.
Karjaidban a nyugalom, ringatag,
békébe szenderít,
édesen álmatag...
Átölelt lelkünk most már közös,
melletted még az éj is különös…
Szerelmed varázsa andalít,
szeretve szeretlek téged, akit
Isten teljességemre tanít.

Veresegyház, 2016. január 30.