Megint potyognak a könyveim,
tudod, nekem sok van a polcon,
a lelkem polcain.
Most is, mikor túlcsordul
bennem az örömöd és a szerelmed,
mellyel betelni képtelen vagyok,
csak nézlek és nézlek,
hogy két szemedben hogyan
gyülemlik fel a fény,
a boldogságunk szent fénye.
És e megszűnő világban,
ahol csak te és én vagyok,
más létező árnyalakja nélkül
az átlátszó kicsiny patakok
mind föld felé szöknek.
...csak nézlek és nézlek...,
mert szívemben az érzés,
mely hozzád köt
erőssé tesz bennem minden időt:
a múltat, a jelent, és a jövendőt.

Veresegyház, 2016. április 26.