Lassan estére jár,
a horizonton a nap búcsúzik még,
és mi őrizzük gyönyörű tüzünk
szent melegét.
Szerelmes lázaddal
lassan mögém lépsz,
vágyódó tested
átkarolva becéz.

Magadhoz vonsz,
szívedben ott az életem,
erődben heves a vágy, szorít
mégis gyengéden végtelen.

Nem menekülhetek...
Rabodként tartasz két karoddal,
mohón csókolsz,
mámort beszélsz ajkaiddal.
Szabaddá tesz
forró csókjaidnak íze,
lágy kéjt fest tüzes testemre.

Még vársz, még nem hagyod...
Látni akarod
minden rezdülésem,
egyesülni vágysz boldogságod
rejtett terében.
Csodába húzol,
nem engedsz a szorításból,
andalítasz, ajkad vadul csókol.

Lehámozod testemről
ruháim színes ölelését,
tenyered mohón kutatja
új utak ösvényét.
Tiéd a testem minden vonulata,
Te vagy gyönyöröm minden akarata.
Selymes ujjaid sóhajt kutatnak,
nincs akadálya vágyott utadnak.

Kezeid között éled a testem,
akár hullámok a tengeren
néha lassan, néha vadul és féktelen
ringva, örömöt játsszunk újra és újra,
lobogó lángunk legszebb játékát,
szerelmünk örök imádatát.

Veresegyház, 2016. augusztus 31.