Én nem lehetek patakban csobogó víz,
szép rózsának szúró ága sem,
lelkemben túl nagy a sodrás,
életem vonala erős kezemen.

Én nem lehetek zuhogó esőben fény,
sem havas tájban káprázat,
bolond ki létemben megszeret,
értem senki sem mond imákat.

Én nem lehetek madár röpte,
messzi hegyek ékes látványa sem,
Értem búcsúzni készül a nap,
néha fájdalom táncol szívemen.

Én nem lehetek szivárvány az égen,
képzelet sem egy álomban,
szilárd faként állom az időm,
nincsen erő gyengéd vágyamban.

Én nem lehetek étek édes ajakon,
réten lengő búzakalász sem,
Csupán Föld gyermeke vagyok,
magányomban csak terhem viszem.

Vác, 2017. február 17.