Nehéz napom volt.
Temérdek súly a vállamon,
melyet óráim terhe rakott,
csak karjaid védelmére vágytam,
arra, mit nyugtató szavaid
és egyszerű örömöd adott.

Végre láthattuk egymást újra
hosszú napunk után,
s gyengéd vágyódásunk
szenvedéllyel ölelt
őszinte szerelmünk jogán.

Fáradt volt az arcod,
mélységében megült a gondolat,
de boldoggá váltak azok,
ahogy gyengéden
szívedbe hoztam a napot.

E közelség életre keltett
és minden, mi addig
léttelen gyűlt körénk,
egyszerre csak ragyogni kezdett
szemeinkbe szórva a fényt.

Mosolyogtunk...
Édes ajkaiddal
életre hívtad a vidámságot,
és szavak nélkül is
boldogsággá tettél bennem
minden rabságot.

Veresegyház, 2018.