Véres szívek,
ordítva égnek,
a puszta valóság
fáj a létnek.

Féktelen lelkek
hangjai remegnek,
nincs nyugodt perc,
mi pihenni késztet.

Vörös napkorona
vakít az égen,
nincs senki,
aki áldást kérjen.

Mindenki fél,
mert védelem kevés,
az öldöklés kínja lép,
s nincs menekvés.

1995., Tura
(Megjelent a Turai hírlapban és a Hajtások c. antológiában)