Vad ló vágtat a mezőn,
sörénye úszik a szellőn.
Bősz, haragos tekintete,
égre prüszköl, nyerítve.

Ki bátor az nyerhet,
bokros kancát törhet.
De hol az a legény,
kiben tolong ez erény?

Fehér keze alatt
nyugszik már az öszvér,
lám mily erős
lelkében a vér.

Idomhoz köti két kezével,
szántatja vele, föld-ekével.
Ló sors ez, hiába.
húzza szerszámát igába.

De a szürke, hátas lélek,
pajkos társát így veté meg.
Futva-fut az erdő mélyén,
soha többet el nem érvén.

Gödöllő, 2000.