És ott álltunk Te meg én
a világ távoli peremén,
kezedbe kezem simult,
alattunk a föld oda indult,
hol szárnyakká ölel az ég,
az elringatott messzeség
határtalan békességében.

És ott láttuk Te meg én,
hogy a nap ugyanaz a fény,
mely szívünkben úszik,
szüntelen belekúszik
a hitt remény ékeként,
a szeretet véreként
úgy dobog, halhatatlanul.

Veresegyház, 2008. augusztus 21.