Mögöttem vonaglik a csend,
éhes ujjaid bőrömbe égnek,
nincs eleje a végnek,
s vége sincs...
Végtelen utakra térnek
csókjaid...
Gyengéden sodródnak
rám feszült karjaid,
combjaimba ékelődsz,
forrongva dőlsz lágy habjaimba.
Elcsuklott hangjaidra
legszebb énekem hevül,
erdőddé válok,
lelkeddé,
vágyaddá… ott... legbelül...
Veresegyház, 2009. január 13.
