És lám átmentünk már mindenen,
mi megviselt,
csend tartással figyeltük a napot,
s közben hittünk a mély szeretet
enyhítő közegében.
Ha rossz idő kopogtatott
nyíló ajtainkon,
mely nem kérdezte, akarjuk-é,
hogy égi paradicsomából
kizárjon a megfogant pillanat,
elviselni bírtuk sötétlő egünk
szélfútta kormait.
Hol Te, hol én álltam
az Olympus csúcsain,
s a másik éppen kapaszkodott.
De a kéz, mindig elért,
életté simogatva árva lelkeinket.

Veresegyház, 2009. április 9.