Gőzölgő teánk
gyümölcsösen fekete,
sok cukorral,
mert a cukor az élet helyett is édesít.
Ülünk szemben,
s valami humor lelkesít,
körbelengve baráti auránkat.
Régi ismeretség,
de szemünkben a fény nem fakulhat.
Kis asztal, kicsi székek,
mégis a közelség a lényeg,
és a jókedv, mely néha
komoly hallgatássá válik.
- Szeretsz még?
kérdem viccesen, miközben
tekintetem fényben játszik,
és mosolyod adja válaszát,
mert tudom, nélkülem
közelebb éreznéd a halált.

Még egy korty,
és a világ sokkal színesebb,
harmóniádban ül minden szó,
tőlem kapott bögrédben
ízlelten finomabb a jó.
Ajkaidon fénylik a csend,
mindig tudtam,
benned akkora a rend,
hogy szabályokba vetett hited
tökéletessé tesz
minden pillanatot.
És simán hagyhatod
magad körül az embereket,
mert néha fogalmuk sincs
mi az igaz szeretet.

És az a tea…
Nyugtató elmélet.
Kezed fogom, ahogy kérted.
Köröttünk őszinte gondoskodás…
Sok köszönettel lehetek
mindenért hálás,
mert melletted nőhettem fel,
tőled tanultam meg,
hogy a pofonokért is
mindig meg kell dolgozni.
És hiába akarom
önmagam oldozni.
Tetteinkért, felelősség kell.
Kérdésemre lágy hangod felel:
- Finom a tea, és jó veled!
Ahogyan én sem, úgy már
te sem keresed
a végtelen szerelmet.
Mert mindketten láthattunk
éppen eleget,
hogy életünk, ennél mindig
többet jelentett.

Veresegyház, 2009. szeptember 17.