Amíg az ember, csak ember,
győztesként is gyenge,
nem tudja, világában
mennyire más lehetne.

Vakon teszi félre
az átvészelt tetteket,
mert félve éri szívét
a végtelen szeretet.

Amíg az ember gyarló,
tanulva tűz célokat,
nem érti, ha fény követ,
s az miért csitít harcokat.

Ismétlő képzelettel,
hogy ad valóságot,
s az könnyes szemekben
miért lát napvilágot.

Hogyha az embernek
reményt formált őre,
majd karon fogva viszi,
viszi előre.

S mikor hunyt szemét a balga
végre nyitva tartja,
rájön, hogy a lét,
nem szokás hatalma.

Hanem valami más,
több és teljesebb…
Isten rendjében a lét
fehéren színesebb.

És ha érzi végre,
miként él a vére,
atomjaira hull
minden rút gyötrelme.

Szabaddá válik,
mint a szerelem virága,
s nem lesz néki többé
semmilyen határa.

Rájön arra, hogy földje
lélegző kegyelem,
s nem egyedüli,
hanem temérdek, végtelen.

Veresegyház, 2009. október 24.