Nem láttál lelkembe,
csak kik láthatatlan látnak,
nem láttad, hogy benne, az űr
mily lyukat vert magának.

Csendem sorsot döntött
és sorstalanságot,
mert az az egy hagyta kihunyni
a kéken égő lángot.

Porba hullt könnyeimből
csak a buja erdők ittak,
a zöld szomorú százai
eső helyett sirattak.

Égbe szállt galambként
messzire vágyott álmom,
de magába rántott a tett
és minden valóságom.

Nem láttál lelkembe,
csak kik láthatatlan látnak…
Szavamban miért csitult el
hangja az imáknak.

Veresegyház, 2011. június 4.