Emlékek. Csak a szépre érdemes emlékezni. A végén már nem számít, nem számíthat más. Ahol jársz, mindenhol ott marad lényed energiája, és amikor visszatérsz oda, ahol már egyszer jártál, érezni fogod, hogy ismered, szereted azt a helyet. Nem számít, ha már régen beépítették az utat, hogy a földút helyett már épület áll. Az érzés, hogy ott sorsdöntő pillanatoknak voltál tanúja, egy életen át elkísér.

Ott öleltél, féltettél, szerettél…

Szebben integetnek az út menti virágok és fák, fényesebben csillog a hatalmas folyó tükre, mert mind emlékeznek rád. Emlékeznek arra, hogy ott boldog voltál. Emlékeznek arra, hogy veled volt a végtelen szív, aki részedként egész még ma is.
És bár eszedbe jutnak elhibázott döntéseid, mégis jól látod, mennyi mindent tanultál belőle. Néha könnyes szemekkel éled át újra az okokat, melyekkel annak a másiknak fájdalmat okoztál, mert jól tudod, azokat helyre már nem hozhatod. Vigaszod a természet és a magány andalító érzése. Rájössz, hogy az idő adott, sokat. Végül elvett, sokat. Ám mindent mégsem, mert a lényeg önmagadban eltemetve őrzi tovább legszebb álmaidat.

Veresegyház, 2014. június 21.