Vannak pillanatok, amikor csak úgy
magadhoz szorítasz, hogy érezd
a birtoklás hevében hogyan
nyílik karjaid közt a lelkem
és hogyan bámulom barna szemeidben
az érzéseid.
Olyankor a bennünket körül vevő világ
mintha megváltozna,
már semmi sem bánt, árva marad
az önzés korlátozott hatalma
és ragyog köröttünk a tér,
mely láthatatlan, de forrósága
testünk tápláléka, az az egymásért
szomjas jelenlét, amely szívünknek
mindannyiszor örömünnep.
Már te is tudod és érzed szüntelen
azokat a megálmodott csodákat,
hogyan önti formába kívánalmainkat a lét,
pulzáló ereinkben a szerelem miként
rajzolja meg vetületét.

Vác, 2016. december 30.