Csendes voltál, mint az ősz,
mely a télre készül.
Lelked élt, de holtnak tűnt,
szemedben a varázs megszűnt.

Hangos gondolatod
meredten bámulta hű szívem,
mosoly most elhallgatott,
tépett testünk csak állt.

Puszta kérdések táncoltak
a levegőben, puha ajkad
Egymáshoz ért,
választ várt szótlan.

Már futni is kevés.
Erőnk gyáván hagyott cserben.
Ha kezed nyújtottad volna,
elvettem volna csendben.

Csendes voltál, mint az ősz,
bár most tavasz közelít.
Szívünk mégis magányosan bősz,
hisz a tettek, tettek maradnak.

Veresegyház, 2004. február 3.